Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által!
Egyébként jó esély van hogy az új centralban velük is egy parázs történet kerekedik hosszú távon is. Ahogy nézem a HF-en már elszabadult a sötétség, az EJ-cserének még mindig van jelentősége, Stewartot utálják (most az amcsikra gondolok), Hitch és Roy között is van némi feszkó, nagyon könnyen összekerülhetünk a rájátszás első körében velük, Stastny is esélyes hogy jövőre már nálunk játszik stb. stb.
Nekem is így tűnik, ami azért is lesz furcsa mert oda-vissza kedveli egymást a két szurkolótábor egy talán jelentősebb része (jómagamat is beleértve), legalábbis ami a magyarokat illeti :)
Az EJ csere amíg nem nyerünk kupát fájó és kritikus pont lesz, Stewart pedig amióta elment csak antipatikus megnyilatkozásokat tett volt csapata felé. Oké, berágott hogy elcserélték, de azért ez nem jellemző. Az ex-játékostársaknál a múltkori ünneplésével írta le magát, ezt többen is mondták utána. Mi szurkolók mondjuk nem hiszem hogy utálnánk őt, inkább csak egy abszolút pozitív figurából semlegessé vált. Bár az ő megítélése a szélsőségesen streaky mivolta miatt St.Louisban is ellentmondásos.
Az elmúlt évek barátian látványos rebuildingelő játszadozása után még szokni kell ezt a felfokozott hangulatot, de hát valakivel nekünk is kell rivalizálni így a Red Wings nélkül :P
Stastny is esélyes hogy jövőre már nálunk játszik stb. stb.
Azt mondjuk adnám! Rajta vagyunk a srácon ezek szerint? (Kicsit kevesebb időm van most, amit a Blues-ra tudok szentelni, úgyhogy a mindennapi történésekben nem vagyok annyira otthon...)
He took issue Wednesday with St. Louis coach Ken Hitchcock.
"I was very mad at the end because I've been jabbed by different coaches around the league, especially Hitchcock when he said that's junior, stop talking to players and talking to the referee," Roy said. "But I saw a guy on the other side who was talking to players and was also talking to the referee. He got the referee even (angry). Seems to me there's different rules for everybody in this league.
"I guess the old guys are allowed to do whatever they want and I guess us, because we're younger, we can't say anything. I'm a little (mad) about that."
Hitch:
Outside the visiting locker room, when Hitchcock was told of the gist of Roy's comments, the St. Louis coach responded: "Oh, give me a break. Tell Patrick to shut the (bleep) up."
Egyben akartam megnézni a teljes meccset délután, de egy malőr okán véletlen megláttam az eredményt...:D szóval megnéztem a hosszabb összefoglalót, de magáról a meccsről ez alapján nem tudok mit mondani. Kint azt írják jók voltunk, elhiszem. 8 vagy 9 meccs után nyertünk újra Denverben.
Backesék felraktak két gólt a táblára, mindkettő nagyon szép volt. Steen 20!
Jaden pedig meglőtte az idei első Blues SHG-t, Sobotka nfl fullback módjára vitte el előle az embereket, zseniális jelenet volt:D és remek lövés!
Egyébként jó esély van hogy az új centralban velük is egy parázs történet kerekedik hosszú távon is. Ahogy nézem a HF-en már elszabadult a sötétség, az EJ-cserének még mindig van jelentősége, Stewartot utálják (most az amcsikra gondolok), Hitch és Roy között is van némi feszkó, nagyon könnyen összekerülhetünk a rájátszás első körében velük, Stastny is esélyes hogy jövőre már nálunk játszik stb. stb.
A védő pontlistán Pietrangelo, Bouwmeester és Shattenkitk a 10 legjobb között van (pont/meccsben is), +/- tekintetében pedig a legjobb 25 között.
A 04-05-ös lockout után a 2010-11-es szezonig (Pietrangelo első teljes évéig), 5 éven át nem volt 40 pont feletti védőnk. 30 pont felett is csak 3 (EJ 2x, Coco)...
Pietrangelo + Bouwmeester = 6 PIM
Shattenkirkkel együtt 14 PIM.
Összesen 7 db kisbüntetés hármuktól 23 meccs alatt.
Brutálisan jó meccseket játszanak a fiúk; mennek, hajtanak küzdenek. Le a kalappal előttük.
Halak most oké, Cole egyre jobb, és ki tudja meddig fejlődhet még , a 9-17-91-es sor gyors, pörgős játékrészeket nyom. Sobotka akár melyik sorban zseniális. Roy-t kezdem elfogadni, egyre szimpatikusabb Nekem. Az első sorról no komment, ugyanis nem tudok mit írni róluk... mármint azon túl, amiket már leírtatok előttem. Reaves-t sajnálom, hogy kidőlt, nagy érvágás a csapatnak.
Lehet, egyedül vagyok a véleményemmel, de Én nem Paajarvit játszatnám, hanem AC-t. Sztem jobban korizik, ütközik.
"Halak a csúnya Capitals elleni első harmad és az "ÚristencseréljünkazonnalMillerért" pánikroham utáni 3 meccsen kapott összesen 3 gólt."
Igen, Én is pánikoltam. AZóta viszont jó. Csak szidni kell és teljesít.
Megyünk Denverbe holnap, ahol igen pörgős egy meccsre számítok, mert biztosan vissza akarnak majd ütni a múltkoriért - mind gólokban, mind pofonokban. Meg láthatóan Stewie felpaprikázta őket azzal bunyó+ünneplés kombóval, és pont ilyenkor sérült Reaves, amikor Bordeleau és McLeod nem hogy adnák majd, hanem kifejezetten keresik majd a matekot...
De legalább Duchene sem lesz, aki önmagában is életveszély, kimagaslóan a legjobb játékosuk volt a st. louisi meccsen. Nélküle sokkal kezelhetőbb az Avs.
Viszont megfordítva a nézőpontot: dicsérjük meg Pietrangelot, hisz nagyon okosan csinálta hogy finoman felrántotta Parise ütőjét! Ha lent van a botja a jégen, és onnan felemelve ér bele és húzza le a lövést a kapura, akkor szerintem megadják elsőre, és videózva is. Míg így real-time láttak két égben lévő ütőt meg lecsapást.
Érdekes ez a magasbot kérdés. Ha mezőnyben csinálja, azonnal lefújják, ellenben ha gól lesz belőle, akkor félórát videózák, hogy a korong érintésnél magasabban volt-e mint a vas.
Szerintem a korongba érés pillanatában nem volt magasabban, de azért mezőnyben maxi fentartott bottal..............szóval talán gól volt
2-0 és remek játék mellett aludtam el a második harmadban, érezhető volt hogy nem lesz gond, pedig sokkal jobban tartottam a Wildtól.
Mondjuk tény hogy biztosan másképp alakul a meccs ha megadják az első másodpercekben Parise gólját, amit hát nem is tudom, én inkább gólnak éreztem, de tényleg nem volt egyértelmű bizonyíték a magas bot ellen.
Cserébe még ki is lőttük Parise lábát, könnyen lehet hogy törés van és taccsra tettük egy időre...
Így kell ezt csinálni, MIN is kipipálva. Mondjuk nagyon "szimpatikus" ez a bíráskodás, hogy ha vezetünk, akkor minden szarért kiállítanak a 3-ban, hát ha sikerült szépíteni. Ugyan akkor a túloldalon a fejre !!! cross-check is belefér.
Halak SO, Steen 2 G (csak hogy jelezze, nem mondott le a gólkirályi címről)
Tény, ez a DAL nem rossz csapat, csak még éretlen. Mi gárdánk jelenleg sokkal jobb, minden ízében összeállt csapat. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ha egymás után játszanánk 5 meccset, akkor sem sikerülne egyet sem nyernie a Starsnak.
Ezzel a gondolattal minden meccsünk után el szoktam játszani:) Mi lenne adott ellenfél ellen egy playoff szériában az adott meccs(ek) és minden egyéb alapján?
És ez alapján eddig 2 csapattól félnék nagyon 7 meccsen: a Bostontól és a Hawkstól...
A Sharks csúnyán megcsinált minket még az elején, de az a meccs a korai Lapierre baromságos Boyle hordágyas 5 perc PP-s indítástól kezdve szerintem irreális sínre került. Viszont ez a Sharks szerintem jobb mint akit 2 éve kivertünk a rájátszásban, úgyhogy emiatt még nem tudom megállapítani hogy éreznék ellenük.
De pl. a washingtoni vereség ezért sem hatott meg annyira. Elk_rtuk az elején (mi, a saját hibáinkból, nem az ő fölénk kerekedő játéka miatt), de egy playoff szériában szerintem 4-1 ide.
Még a nemezisünk, a Kings az aki szerintem esélyesebb lenne ellenünk azok közül, akikkel még nem játszottunk...
---
Brendan Morrow, who played 13 seasons with Dallas, picked up an assist for the Blues. He now has a point against all 30 teams. :)
Freesehez tényleg szép emlékek kötnek, bár azért vele kapcsolatban maradnak meg rosszak is. Az elmúlt idényekben szinte semmit sem csinált. Elég gyakori volt tőle, hogy mezőnyben a flegmánskodásának köszönhetően, nem sikerült kiejteni az ütőt, mert a pop outot nem tudta fogni. Persze ezeket felejtsük is el gyorsan, s maradjon meg a 2011 PO, ahol ő lett az MVP a WS-en, s ha jól emlékszem az NLDS-en is.
Hát nem tudom, elolvastam a hsz-okat itt is ott is, s nekem másként jött le ez a meccs. Támadott a DAL, szó se róla, én mégis holt nyugodtan szemléltem az eseményeket. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy itt ma nyerhetnek. S kicsit olyan érzésem volt, hogy a fiúk is így álltak a meccshez. Nem tartottak a Dallastól.
Tény, ez a DAL nem rossz csapat, csak még éretlen. Mi gárdánk jelenleg sokkal jobb, minden ízében összeállt csapat. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ha egymás után játszanánk 5 meccset, akkor sem sikerülne egyet sem nyernie a Starsnak.
Menjünk sorban. Gyorsan vezetést szereztünk, amit lehet ugyan reklamálni, de igazából Sobotkát a DAL-i védő lökte a kapusra, s mivel ez nem európai hoki, így szerintem tök szabályos gól volt. Amúgy is az a tendencia, hogy a kapusokat abszolút nem védik már (védjék magukat és persze a korongot, minden körülmények között).
Aztán nagy nehezen egyenlítettek, mi meg 9 mp-e !!!!!! rá, már újra vezettünk. Szerintem ez volt a döntő momentum.
Ezután már csak "könnyed" játszadozás jött, egy remekül védő kapussal (Ells azért odatette magát, nem véletlenül lett first star).
Ha születik még egy fiam, Vladimirnek fogom elnevezni
Sobotka és Tarasenko óriási, imádom mindkettőt.
Backes, Amerika kapitánynál a korong, akkor hátradőlhetünk, mert ő megoldja a dolgokat. A góljánál is így tettem.
Polak amióta lövi a gólokat, egész felbátorodott
A Shatty-Jax duó azért kialakított ma pár DAL-i helyzetet. A csúcspont az volt, mikor Shatty PP-ben nem tudta belőni a korongot, s abból lefordultak.
Schwarz ma sajna a nevéhez méltó volt, nem lehet, hogy sérült?
Hitch most már egyedül 8. az edzők között a győzelmek számában
Nem volt öt közte, de ma jöttek a gólok. Elliottnak volt dolga, főleg a sebességfölényből kialakított lövőhelyzetek miatt, de stabilan fogta ezeket amiket látott, és a szerencse is vele volt.
Következőnek jön a Wild, na nekik nem lövünk hatot az tuti...
Nem tudom van-e nálunk jobb csapat a védők által kapura fellőtt korongokból való deflection gólok hatékonyságában. Zseniális tip-in góljaink vannak ma is.
Nézve Taraszenko játékát idén (az agyrázkódás által csúnyán megzavart újoncéve után) - a lövése, a kreativitása, a munkamorálja, a jelenléte a jégen, a szellemessége... Nem látom hogy nem fog majd egy 40 gólos csatárrá fejlődni a jövőben. Ha ezen a szinten folytatja a 30 már idén meglesz!
Al! Elcseréltük Freese-t Anaheimbe! Az az igazság, hogy érett, és így legalább inkább a szépre fogunk emlékezni belőle. Meg ha fel is javulna, akkor is ahogy a mondás tartja, inkább egy évvel korábban cseréljünk el valakit az időszerűnél, mint egy évvel később.
De azért eléggé meghat ha belegondolok - az a 2011 októbere... különösen az a bizonyos 6. World Series meccs... legendás egy hónap, milyen csodálatos emlékek...
The Blues went 2-1-0 against the Stars last season and have won five of the last six meetings.
Jaroslav Halak, who has stopped 52 of 55 shots in his last two games, has also been tough on Dallas, posting a 2.00 goals-against average in winning his last four starts in the series.
De azóta divízió riválisok vagyunk újra, úgyhogy szerintem innentől az amúgy is paprikás meccseink még inkább azok lesznek. Ebből a szempontból érdekes eddig:
Jobbak vagyunk náluk, de egyáltalán nem veszélytelen csapat, ráadásul egyre jobb formát futnak ahogy megfigyeltem, különösen a Seguin-Benn duó és hát ugye a kapuban Kari...
De ebből következően, ha a Benn-sort leveszik Backesék és/vagy jó napunk lesz Lehtonennel, akkor nem lesz gond remélhetőleg.
Óriási meccs volt, minden percét élveztem, igazi PO hoki, szinte vibrált a levegő
Szóval. Szerintem eleinte túl nagy volt a respect a BOS felé, e miatt akadozott a gépezet. Bár ennek ellentmondani látszik, hogy rögvest az elején gólhelyzeteket teremtettünk. Inkább olyasmire alapozom, hogy Steen kerülte Charát, mint ördög a szenteltvizet. Aztán később belejöttünk, s pont azon filóztam, hogy jó lenne góllal zárni a harmadot. Ez sikerült, kis szépség hibája a dolognak, hogy ez egy egyenlítő gól lett.
A másodikban is folytatódott a nagy iram, helyzetekkel itt is, ott is. Halak kegyetlen nagyokat védett, az egész meccsen.
A harmadikban aztán a BOS ötödikbe tette magát, mert a harmad végére állandósult a fölényük, bár az ellentámadásaink mindig veszélyt jelentettek.
OT-ben folytatódott a BOS-inyomás, bár ugye ott volt Roy, aki a szólót vasra lőtte.
A szétlövésnél picit megijedtem, mert az ellen belőtte az elsőt, nálunk meg TJ kihagyta, de aztán nem volt gond.
A bírók engedték a játékot, szinte nem is sípoltak, bár azért volt jó pár boarding gyanús elem, mind két csapat tárházában.
Szerintem ez egy tipikusan olyan meccs volt, ahol mind két együttesnek járt volna a 2 pont. Talán ebben a szezonban ezt a meccset élveztem legjobban, s bizony a keleti derbik közül ezt is vártam legjobban (s picit a detrottyot).
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.